Cikkek
Mit kedvelnek a különböző bélbaktériumok, avagy egyforma-e számukra minden növényi rost?
Köztudott, hogy a nyugati étrend magas telített zsír- és cukortartalmú, ezzel szemben jellemzően alacsony növényi rostbevitellel jár. Napjainkban azonban már egyre több bizonyíték áll rendelkezésre, ami igazolja, hogy ez az étrend nem egyezik az egészséges bélflóra preferenciáival.
Rendszeres olvasóink már bizonyára tisztában vannak vele, hogy a normál bélflóra döntő fontosságú egészségünk szempontjából. Amellett, hogy a bélbaktériumok segítenek az elfogyasztott tápanyagok hasznosításában és nélkülözhetetlenek az immunrendszer számára, de emellett is igen széleskörű funkciókat látnak el, így hozzájárulnak többek között a mentális egészséghez és a normál szív- és érrendszeri működéshez.
A közelmúltban a Medical News Today számolt be arról az Egészségügyi Világszervezet megbízásából készített metaanalízisről, amely kimutatta, hogy a napi 25-29 gramm növényi rost elfogyasztása alacsonyabb kockázatot eredményez a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegségek, stroke és a vastagbélrák kialakulása szempontjából. Miközben speciális egészségi állapotokban, például gyulladásos bélbetegségek aktív szakaszában átmenetileg szükséges lehet egy alacsonyabb rosttartalmú étrend követése, a bőséges rostbevitel alapvetően kulcsfontosságú a bélflóra egészségének megőrzése tekintetében. A pontos táplálkozási irányelvek a különböző ajánlásokban eltérhetnek, de jellemzően napi 25-40 g rost elfogyasztását javasolják.
De mely növényi rostforrások a legfontosabbak, és melyeket szeretik leginkább a bélbaktériumok?
Általánosságban a növényi rostokat egészségi szempontból hasznosnak tekintjük. Ugyanakkor a rostok valójában nagyon sok különböző formában juthatnak be szervezetünkbe. A különböző növényi forrásokból származó összetevők eltérhetnek egymástól, valamint az élelmiszer-előállítás során különböző módon kerülhetnek feldolgozásra, így végső soron fogyasztásukkal különböző alkotóelemek jutnak be szervezetünkbe. Ugyanakkor jelenleg még kevés tudás áll rendelkezésre abban a tekintetben, hogy pontosan milyen biológiai jelentősége van ezeknek az eltéréseknek.
Ennek a kérdésnek a megválaszolását tűzte ki célul a washingtoni St. Louis-i Egyetem Orvostudományi Karának kutatócsoportja nemzetközi kollaborációban. A kutatócsoport egereket vizsgált annak tesztelésére, hogy a különböző rostforrások hogyan befolyásolják a bélbaktériumok összetételét. A kutatás során az állatokat steril körülmények között tenyésztették, aminek következményeként az állatok bélrendszerében nem alakult ki a normál mikrobiom. Ehelyett egy-egy bakteriális keveréket kaptak a Bacteroides nemzetség 20 törzséből, így irányítottan sikerült kialakítani az egerek bélflóráját. Ezt követően minden egér 4 héten át speciális étrendet követett, amely egy alap diétából és valamilyen hozzáadott rostból állt. A kutatók az alap diétával a nyugati étrendet modellezték, nagy mennyiségben tartalmazott telített zsírokat, míg alacsony volt gyümölcs és zöldség tartalma. Az alap diétát az egyes vizsgálati csoportokban különféle növényi rostokkal egészítették ki. A kutatócsoport 34 különböző élelmi rostforrást tesztelt, például borsót, citrushéjat, citrus eredetű pektint, a paradicsom héját, narancsot, a zabkorpát, kakaót, chia magot és rizskorpát. Ez összesen 144 különböző étrend-kombinációt eredményezett. Ezután kielemezték, hogy a 20 különböző baktériumtörzs hogyan reagált a különféle rostforrások bevitelére.
Összességében 21 kombinációnak volt jelentős hatása, ami lehetővé tette a kutatók számára, hogy azonosítsák a törzsek tápanyag-preferenciáit. Például, a B. thetaiotaomicron relatív aránya nőtt a citrus pektin és a borsó rost jelenlétében, míg a B. ovatus szint az árpa eredetű béta-glükán és az árpa korpa jelenlétében emelkedett. A Bacteroides törzs tagjainak növekedését eredményezték továbbá a nagy molekulatömegű inulin, a rezisztens maltodextrin és az útifű maghéj. További elemzésel a kutatócsoport meghatározta, hogy az egyes rostkészítményekben található szénhidrátok közül pontosan melyek szolgálhatnak táplálékforrásként a különböző törzsek számára. Kísérleteik azt mutatták, hogy a borsóban a hasznosított összetevők egyfajta arabinan nevű poliszacharidot tartalmaztak, míg a citrusféléknél a narancshéjból kinyert pektin egy fajtája, a homogalakturonán nevű poliszacharid felelős a baktériumok tápanyag ellátásáért. A kutatócsoport azt is megvizsgálta, hogy a tanulmányban szereplő egyes Bacteroides törzsek miként léptek kölcsönhatásba egymással, amikor különböző rostforrásokkal táplálták őket. Megállapították, hogy a törzsek közötti hierarchikus viszonyok az egyes rostokra specifikusak voltak.
Az egészséges emberi bélflóra törzsszinten igen nagy diverzitással (sokféleséggel) jellemezhető. Annak meghatározása, hogy egy törzs mely specifikus faját válasszák vezető probiotikus ágensként, vagy építsék be őket a szinbiotikus (prebiotikus és probiotikus) készítményekbe, központi kérdés és kihívás azok számára, akik a következő generációs mikrobiom-vezérelt terápiák kifejlesztésén dolgoznak.
Mindezek az eredmények igen erős evidenciaként szolgálnak annak alátámasztására, hogy az egészséges, nagy fajgazdagságot mutató bélflóra kialakításának a kulcsa a minél többféle növényi rost, vagyis minél többféle nyers zöldség és gyümölcs fogyasztása. A jótékony mikrobák által kedvelt étrendi összetevők megismerése pedig kulcsfontosságú az egészséget javító, mikrobiom-célzott étrend tervezésében.