Tudástár

Versenyfutás az idővel

Még a legharcedzettebb neurológus számára is megszokhatatlan és hihetetlenül felemelő élmény, amikor egy megbénultan érkező szélütéses beteg újra beszél és jár, mert sikerült megszüntetni az érelzáródását. Dr. Csiba László nagyon sokat tett a magyarországi stroke-ellátás megújítása érdekében, amellyel számtalan beteg életét mentették meg. Hosszú és gazdag pályafutása során látott mindent, ami emberi, tapasztalataiból két novelláskötet is született.

Amikor készültem az interjúra, Sajószentpéteren rábukkantam a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézményre. Először azt hittem, önről nevezték el, de aztán rájöttem, hogy ez nem lehetséges… 

Édesapámról nevezték el, aki negyvenhét éven keresztül dolgozott Sajószentpéteren körzeti orvosként, állandó ügyeletben, szinte nulla szabadsággal. Ők még sebet varrtak, fogat húztak, szülést vezettek, amit lehetett, megoldottak helyben. Szörnyű körülmények között, mert például folyó víz évekig nem volt a lakásunkban.

A körzeti orvosnak a lakásában nem volt folyó víz?

A negyvenes évek végét, az ötvenes évek elejét tapostuk, az ország nyomorgott, rendes ellátás semmiből nem volt. Édesapám 1947-ben került Sajószentpéter re. Kétségtelen, hogy az orvosnak nem kellett félni az éhenhalástól, mert a betegek hoztak ezt-azt, de ha megnézzük a korabeli fényképeket, látható, milyen vékonyak, szegényesen öltözöttek a gyerekek. Mi egy patakparti ócska házban laktunk több családdal együtt, villany volt, de csatornázás már nem. 

Hogyan emlékszik azokra az évekre? Feltűnt, hogy nagy szegénységben élnek? 

Egyáltalán nem vettük észre. Nyolcan voltunk testvérek – én negyedikként születtem –, de mind úgy emlékszünk, hogy nagyszerű gyerekkorunk volt. A rozoga házunkat időnként az árvíz kiöblítette, de a szegénység egyáltalán nem zavart bennünket. Élveztük a patakpar tot, rengeteget horgásztunk. A család eltartásának minden nyűge édesapánk és az édesanyánk vállát nyomta. A szüleink csodálatos mintát hagytak ránk, minden testvéremnek több gyereke van. Nekem két házasságból négy gyerekem született, egy kislányomat elvesztettem. Van egy tíz és fél éves lányom, ő a legkisebb, de Zsuzsa lányomtól és Dávid fiamtól öt unokám is van már.  

A szülői minta tehát nagyon meghatározó volt a pályaválasztásában. De miért lett neurológus és pszichiáter? 

Kiváló eredménnyel végeztem a debreceni orvosi egyetemen, és idegsebésznek jelentkeztem. Az intézetvezető Molnár László professzor úr azt mondta, idegsebészből sok van, idegsebészeti beteg meg viszonylag kevés. Ha nincs különösebb kézügyességem és tehetségem, legyek inkább ideggyógyász. Megfogadtam a tanácsát, és ráadásként megszereztem a pszichiátriai szakvizsgát is. De neurológusnak tartom magam. 

1992-től negyedszázadon keresztül vezette a Debreceni Orvostudományi Egyetem Neurológiai Klinikáját. Ön az alapítója és az első elnöke a Magyar Neuroszonológiai Társaságnak, jelenleg a Magyar Neurológiai Társaság elnöke, korábban a Magyar Stroke Társaságot vezette. Ösztöndíjasként éveket dolgozott Kölnben, Toulouseban, Hirosimában, és neves nemzetközi szakmai testületeknek is vezető tagja volt. Hogyan fordult az érdeklődése a szélütés, azaz a stroke felé?

A debreceni stroke-ellátás megindítása egykori főnököm, Molnár professzor úr érdeme, aki már az 1960-as években felismerte, hogy a stroke népbetegség lesz. Az ő érdeme, hogy egy olyan klinikán kezdhettem dolgozni, amely nemcsak stroke-ellátással, hanem strokekutatással is foglalkozott. Molnár professzor megelőzte a korát, mert akkoriban még nem volt ennyire elterjedt ez a betegség, a háború előtti évekhez képest döbbenetes a változás.

Mitől lett a stroke népbetegség? Azt olvastam, hogy minden félórában lecsap valakire a stroke, és jelen pillanatban is százhatvan-száznyolcvanezer szélütéses beteg él Magyarországon. 

A stroke-nak két típusa van, a vérzéses és az érelzáródásos, de mindkettőnek gyökere az érelmeszesedés, ami az erek falának a betegsége. A szélütés mellett az érelmeszesedés számlájára írható az alsóvégtagi érszűkület, a vesefunkció lassú tönkremenése és a szívinfarktus is. Az érelmeszesedést úgy kell elképzelni, mint a vízkövesedést: az erek falában lerakódások alakulnak ki, melyek közül a legveszélyesebbek a szívben, illetve az agyban vannak. Nyomokban azonban mindenütt jelen van a lerakódás, sőt gyakran előfordul, hogy aki stroke-os volt, szívinfarktusban is szenvedni fog, és fordítva. Mindkét betegség lényege, hogy az érfalban kialakult szűkület dugóvá súlyosodik, ami elzárja a véráramlást, és az ér által ellátott szív- vagy agyterület elhal. Szűk időablakon belül a dugót meg lehet próbálni gyógyszerrel feloldani, vagy egy speciális „dugóhúzóval” az artériából kihúzni. 

Mennyi ez az időablak?

Szélütés esetén a gyógyszeres feloldásnál négy és fél óra, bizonyos esetekben, ha maradt még elegendő ép szövet, kilenc óra is lehet a stroke kialakulásától számítva. A másik terápiás alternatíva, amikor egy dugóhúzószerű eszközzel az ereken keresztül haladva eljutunk a dugóig, amit kihúzunk vagy kiszippantunk. A mechanikus beavatkozás időablaka huszonnégy óra is lehet, ha van még elegendő ép szövet. 

Mégis mitől lett ilyen drámai a romlás a háború előtti évekhez képest?

A stroke oka összetett. Fontos a genetikai hajlam. Másodszor, ma hosszabb ideig élnek az emberek, és idősebb korban nagyobb valószínűséggel fordul elő szélütés. Harmadszor, az életmód, a testmozgás, a táplálkozás nagyon megváltozott. 

Ha sorrendet kellene felállítani, életvitel tekintetében mire szükséges elsősorban odafigyelni?  

A legfontosabb rizikófaktor a hosszan fennálló, kezeletlen magas vérnyomás, ami nemcsak az érelmeszesedést súlyosbítja, hanem egyéb problémákat is okoz, például memóriazavart. Magyarországon körülbelül két és fél millió embernek van kezelésre szoruló magas vérnyomása, és ők csak azok, akiket diagnosztizáltak. A valós szám ennél is magasabb lehet, tehát óriási problémáról beszélünk. Fontos rizikófaktor az elhízás. Veszélyes, ha a vérünkben felszaporodik a „gonosz” LDL-koleszterin, illetve lecsökken a HDL-koleszterin, amelynek védőfunkciója van. A cukorbetegség is rizikófaktor, ami főleg a kisereket károsítja. Nem mozgunk eleget, a vérben felgyülemlő káros anyagok lebontása nem megfelelő, ami tovább növeli a kockázatokat. A rizikótényezők közé kell sorolni a dohányzást és a túlzott alkoholfogyasztást is. Kezelni kell a szívbetegségeket, mert azok is stroke-ot okozhatnak. Ha a szívritmuszavarban szenvedők, magasvérnyomásosok felét megfelelően kezelni tudnánk, a dohányzók fele leszokna, és a lusták fele heti két alkalommal mozogna az első izzadságcsepp megjelenéséig, harmadával csökkenne az évi harmincötezret számláló új strokebetegek száma hazánkban. Erre hívja fel egyébként a figyelmet a budapesti Mind Klinika Stop stroke!!! kampánya, amelynek jómagam is munkatársa vagyok.

„Az embert, aki az egyik pillanatban még aktív, a következőben a stroke leveri a lábáról. A hozzátartozók ilyenkor vizsgáznak emberségből, önzésből vagy önzetlenségből.”

Milyen stroke-gyanús tünetek jelentkezésekor kell nagyon gyorsan orvoshoz fordulni?

Amikor valaki azt tapasztalja, hogy elferdült az arca és/vagy valamelyik oldali keze vagy lába meggyengült. Ha a domináns agyfélteke károsodott, amely legtöbbször a baloldali, az illető nehezen vagy egyáltalán nem találja a szavakat.

És ekkor kezdődik a versenyfutás az idővel… De ha elmulasztottuk az említett időablakokat, van-e esély a gyógyulásra? Azt olvastam, hogy a világon évente tizenkétmillióan kapnak stroke-ot, és valamivel több mint a felük bele is hal. 

Az elhalt területet sajnos nem lehet újraéleszteni. A károsodást úgy kell elképzelni, mint egy céltáblát. A közepe, a 10-es a teljes elhalást jelenti, körkörösen kifele haladva egyre kisebb a pusztulás, végül elérünk az egészséges agyszövetig. Mi a céltábla külső köreiért, az úgynevezett „alvó szépségekért” küzdünk, ha ezek a területek az időablakon belül vért kapnak, magukhoz térhetnek. A bénultan maradó beteget pedig elviszik a szövődmények: a felfekvés, a tüdőgyulladás, a félrenyelés.

Egy sebész egy jól sikerült műtét után elégedetten teszi le a szikét. De mi jelent sikerélményt a neurológus számára?

A leggyakoribb betegségek, amelyekkel a neurológus találkozik, a fejfájás, a stroke, az epilepszia, a Parkinson-kór, a sclerosis multiplex és a különböző idegbántalmak. A fejfájás terápiájában jelentős a fejlődés, a migrén akut és megelőző kezelésében kifejezetten nagy. A siker itt azt jelenti, hogy a heti négy-öt fejfájásos esemény a töredékére csökken, vagy teljesen megszűnik. Az epilepsziás betegnél az a siker, ha a rohamai eltűnnek vagy mérséklődnek, az életminősége javul, képes lesz normális életet élni, dolgozni, kirándulni, színházba menni. A Parkinson-kór és a sclerosis multiplex esetén a mozgásképesség javítása, a rosszabbodás megállítása jelenti a sikert. A stroke esetében pedig nem lehet elmondani, mekkora öröm, amikor egy beszéd- és mozgásképtelen beteg ismét beszél és jár, miután sikeresen megszüntettük az érelzáródást. Megszokhatatlan és hihetetlenül felemelő élmény.

A szakmai eredményei közül mire a legbüszkébb?

Arra, hogy Debrecenben mi vezettük be azt az ellátási modellt akut szélütés esetében, ami lehetővé tette, hogy sokáig mi végezzük a legtöbb vénás vérrögoldást Magyarországon. Nehezen, de sikerült elérni, hogy a szélütéses beteget a sürgősségi osztály kikerülésével a mentők rögtön a CT-be vigyék, ahol az előre értesített neurológus már felkészülten várja. A CT eredménye mindent eldönt, és minden perc számít. Egyszerű és kézenfekvő dolognak tűnik, mégis nagyon nehéz volt elérni, sokat kellett a gyorsított betegútért harcolni. Büszke vagyok arra is, hogy a klinikám kutatási eredményei a stroke területén olyan elismertek, hogy német, holland, japán orvosok jöttek hosszú időre Debrecenbe, hogy tudományos munkát végezzenek. 

Tudom, hogy szereti a verseket, ezt is valamelyik szülőjétől örökölte?

Az édesanyámtól, illetve a nővéreimtől. Kisgyerekként hallottam az egyik nővéremet Radnóti Nem tudhatom… című versét szavalni. Különleges élmény volt, rögtön felkeltette az érdeklődésemet. A mi korszakunk Pilinszky János, Juhász Ferenc és Jevtusenko korszaka volt. Hozzám Pilinszky áll a legközelebb. A debreceni egyetemen rendkívül intenzív irodalmi élet folyt, hallottam élőben szavalni Jevtusenkót, Latinovitsot, aztán később Haumann Pétert is…

A honlapján több kisfilmet is láttam, köztük egy olyat, amelyen Haumann Péter az ön novelláskötetéből olvas fel egy rendezvényen – ugyanis két novelláskötetet is írt. Milyen indíttatásból?

Az orvosok naponta találkoznak nyomorúsággal, élettel, halállal. Az embert, aki az egyik pillanatban még aktív, a következőben leveri a lábáról a stroke, esetleg teljes ápolásra szorul. A hozzátartozók ilyenkor vizsgáznak emberségből, önzésből vagy önzetlenségből. Minden eset külön élettanulmány. Rengeteg embert próbáló élethelyzetet, szenvedést, halált láttam. Ezek komoly tanulságokat hordoznak, és úgy éreztem, érdemes megosztani másokkal is.

A vicces-drámai Kérem, boncoljanak fel! című első könyvét több nyelvre lefordították.

Igen, németre, angolra, szerbre és románra.

Milyen volt az itthoni fogadtatása?

Ez a könyv, és az Akit a Nagy Víz elsodort című másik könyvem is elfogyott a boltokból, csak könyvtárban hozzáférhetők. Rendszeresen írnak, hogy vennének egy-egy példányt, de nem tudok adni, mert nekem sincs. Ezért döntöttem úgy, hogy a második könyvemet, némileg átdolgozva, még egyszer meg fogom jelentetni. Ebben található a Veronika kendője című írásom, amelynek a megfilmesítése is felmerült.

A honlapján láttam egy rövidfilmet, ami egy dokureality, ha jól saccolom a műfaját, és egy kórházi nővér, egészen pontosan Júlia nővér egy napját mutatja be. Miért került ez fel az ön személyes oldalára?

Tavaly szeptemberben lettem a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, és arra gondoltam, hogy a székfoglaló előadásom alkalmából készítek egy tisztelgő rövidfilmet az egészségügyi szakdolgozók áldozatos munkájáról, életéről. A nővérek önfeláldozó munkája nélkül nemcsak a gyógyítás, hanem a klinikai kutatás is lehetetlen volna. Palchuber Gábor barátom segítségével el is készült a rövidfilm, amit az akadémiai székfoglaló beszédem után levetítettem a közönségnek. Többen megkönnyezték.

Tavaly volt a hetvenedik születésnapja, amit illőn meg is ünnepelt a tudományos és az orvostársadalom, láttam nyomait az interneten. Mennyit dolgozik mostanság?

Kevesebbet, mint korábban. Régebben előfordult, hogy a hétköznapok és a hétvégék teljesen összefolytak, ma már ez kevésbé van így, igyekszem a hétvégéket, de legalább a vasárnapokat munkamentesen tartani, hogy minél többet lehessek a kislányommal, és amikor lehet, az idősebb gyerekeimmel és unokáimmal. 

A budapesti Mind Klinika Stop stroke!!! kampányáról ezen a linken lehet bővebben tájékozódni: https://mind.hu/stroke