Dr. Kemény Lajos

Bőrgyógyászati szakképzésemet a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján végeztem, ahol jelenleg is szakorvosként dolgozom. Széles körű tapasztalattal rendelkezem mind az általános bőrgyógyászat, gyulladásos bőrbetegségek, ekzémák, mind a bőrdaganatok szűrése területén is.
Kutatói pályám során hat évet töltöttem a Harvard Egyetemen, ahol a világ egyik vezető bőrgyógyászati kutatólaboratóriumában az UV sugárzás, melanóma, a pigmentsejtek és gyulladásos sejtek biológiáját tanulmányoztam. Jelenleg a Semmelweis Egyetemen vezetem kutatócsoportom, ahol biológusokkal és orvosokkal együtt célunk új terápiás célpontok azonosítása számos bőrbetegségben.
Tudományos munkám eredményeit rangos nemzetközi folyóiratokban publikáltom, több hazai és nemzetközi kutatási díjjal ismerték el (pl.: Junior Prima díj, Bolyai János Ösztöndíj) tevékenységeimet.
Emellett folyamatosan részt veszek hallgatóként és előadóként is hazai és nemzetközi konferenciákon, szakmai továbbképzéseken. Számos hazai és nemzetközi szakmai társaság tagja vagyok (MDT, ESDR, EADV). A Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) USA-magyar szekciójának titkára 2023 óta vagyok.
A klinikai és tudományos tapasztalatok szinergiája lehetővé teszi számomra, hogy a legmodernebb orvosi szemléletet alkalmazzam a mindennapi betegellátásban – legyen szó bőrgyógyászati betegségekről vagy természetes hatású esztétikai kezelésekről.
Hiszek a személyre szabott, bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolatban. Munkám során arra törekszem, hogy pácienseim ne csak a panaszaikra, hanem önbizalmuk visszanyerésére is megoldást találjanak.
Kutatócsoport vezető: Lendület Dermatoonkológia Kutatócsoport, Semmelweis Egyetem
Bőrgyógyász klinikai szakorvos: Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika
Tudományos főmunkatárs: Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika
Kutatócsoport vezető: HCEMM- Semmelweis Egyetem, Transzlációs Dermatológia Kutatócsoport, Semmelweis Egyetem
Bőrgyógyász rezidens: Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika
Postdoc kutató: David E. Fisher MD, PhD laboratóriuma, Harvard Medical School, Massachussetts General Hospital, Boston, MA, USA
PhD védés: Szegedi Tudományegyetem, summa cum laude
Általános orvos: Szegedi Tudományegyetem, summa cum laude
Vendéghallgató: University of Oxford, Klinikai Neurológia, Anglia
Vendégkutató: Allen Verkman MD, PhD laboratóriuma, University of Rochester, Élettani Intézet, Rochester, NY, USA
Vendégkutató: David Yule MD, PhD laboratóriuma, University of Rochester, Élettani Intézet, Rochester, NY, USA
Tudományos Diákkör kutatómunka: dr. Hegyi Péter, PhD laboratóriuma, Szegedi Tudományegyetem, Belgyógyászati Klinika
dr. Kemény Lajos Vince - bőrgyógyász szakorvos