Bár ezen sejtek mérete több nagyságrenddel kisebb, mint a testi sejtjeinké, össztömegük így is eléri a 1,5-2 kg-ot. A mikroorganizmusok a szervezet különböző területein oszlanak meg, ezek közül a legnagyobb mennyiségben a béltraktusban, azon belül is a vastagbélben. A szájüreg, a felső légutak, genitáliák, bőr szintén jelentős mikroorganizmus közösséggel jellemezhetőek.

Mikrobiom kutatás átütő sikerei

A legújabb molekuláris diagnosztikai eljárásoknak köszönhetően a normál flóráról szerzett tudásunk rendkívül gyorsan növekszik. Míg a hagyományos eljárásokkal a bélflóra ma ismert alkotóinak csupán 1%-a volt azonosítható, addig ma 2000 feletti fajt tudunk megkülönböztetni.

Az új, genomika alapú eljárásoknak köszönhetően pontosan meghatározható a mikroorganizmus közösség sokszínűsége (fajgazdagsága) és összetétele. Nagy, populációs vizsgálatok révén ma már tudjuk, hogy a mikrobiom kb. 30%-a az emberi fajra jellemző, közös jelleg, míg kb. 70% abszolút egyedi.

Mikrobiom szerepe

A mikrobiom-gazdaszervezet szoros, kétirányú kapcsolatban áll egymással. Léteznek ugyanis olyan, a szervezet működése szempontjából elengedhetetlen mikroorganizmusok, melyek a szervezet egészséges működéséhez nélkülözhetetlenek. Ide sorolhatjuk a vitaminok termeléséért felelős baktériumokat, vagy a bélflóra azon összetevőit, melyek összetett szénhidrátok lebontásában szerepet játszva, a cukoranyagcsere egyensúlyának megtartásában játszanak szerepet. Ugyanakkor léteznek kártékony, különféle betegségek kialakulásával összefüggésbe hozható baktériumok. Ma már tudjuk, hogy pl. az érelmeszesedés folyamatának beindításáért ilyen, kártékony mikroorganizmusok által termelt bakteriális anyagcseretermékek felelnek.

A mikrobiom-gazdaszervezet szoros kétirányú kapcsolata, valamint a mikrobiom összetételének nagy variábilitása nagyban hozzájárul az emberek sokszínűségének, egyedi válaszkészségének, érzékenységének, betegségre való hajlamának stb. alakulásához. A tudományos kutatások eredményei alapján mind több és több fiziológiás állapot, illetve betegség kialakulásának hátterében derül fény a mikrobiom összetételének jelentőségére.

Milyen állapotok hátterében igazolódott a mikrobiom szerepe?

TÚLSÚLY

Egyre növekvő tudományos evidencia igazolja a mikrobiom szerepét elhízás kialakulásában. A túlzott kalóriabevitel, azon belül is a finomított szénhidrátok nagyarányú fogyasztása, a rendszeres testmozgás hiánya esetén megváltozik a bélflóra összetétele (diszbiózis). Ekkor olyan mikroorganizmusok szaporodnak el a béltraktusban, melyek az általuk termelt bakteriális termékek révén a keringéssel a szervezet különböző pontjaira eljutva gátolják a cukor felhasználását, fokozzák a energiaraktározást, ami elhízáshoz, inzulinrezisztenciához, kettes-típusú cukorbetegség kialakulásához vezet.



EMÉSZTÉSI ZAVAROK

Emésztőrendszeri panaszok (puffadás, székrekedés, hasmenés, stb.) hátterében mind több vizsgálat igazolja a megváltozott mikrobiom szerepét. Számos klinikai vizsgálat bizonyította a probiotikumok jótékony hatását emésztési panaszok esetén, ami alátámasztja a bélflóra helyreállításának szerepét a tünetek megszüntetése céljából.

MAGAS VÉRNYOMÁS

A közelmúlt kutatási eredményei némiképp átformálták a magasvérnyomás-betegség kialakulásával kapcsolatos hipotézisünket. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a nagyarányú vöröshús fogyasztás hatására átalakuló bélflóra olyan bakteriális termékeket termel, melyek közvetlen összefüggésbe hozhatók az érelmeszesedés és a magasvérnyomás-betegség kialakulásával. Ezek a bakteriális termékek emelkedett szintje kimutatható a vérben, mely az érfalakban koleszterin-lerakódáshoz, érelmeszesedéshez, végső soron pedig magas vérnyomás kialakulásához vezet.

CUKORBETEGSÉG

A fejlett társadalmakra jellemző ún. nyugati típusú étrend (magas szénhidrátbevitel, azon belül is magas a finomított szénhidrátok aránya, magas vöröshús fogyasztás, stb.) több nagy klinikai vizsgálat tanulsága alapján alapvetően megváltoztatja a bélflóra összetételét. Elszaporodnak azok a baktériumok, melyek olyan bakteriális termékeket termelnek, melyek felszívódva testszerte gátolják az inzulinhatás kialakulását, inzulinrezisztenciához, hosszabb távon pedig kettes típusú cukorbetegség kialakulásához vezetnek.

Hogyan juthat hozzá a mikrobiom teszthez?

=> Első lépésben egy állapotfelmérésre (Mikrobiom alapú állapotfelmérés/ triage) kellene időpontot foglalni a www.mind.hu időpontfoglaló rendszerén keresztül, a”Foglaljon közvetlenül szakemberünkhöz menüpont alatt”, dietetikus kollégáinkhoz. Itt választhat online illetve személyes konzultációt is, majd időpont kiválasztása, és az adatok megadása után, az oldal átirányítja önt a simple pay biztonságos fizetési oldalára, ahol bankkártyával tudja kiegyenlíteni előre a konzultáció díját. Lemondási feltételeket az e-mailben kapott levélben fog találni.

=> Szükséges, javasolt vizsgálatok elvégzése, leletek gyűjtése. 

=> SGT tesztet a klinika recepcióján keresztül fog tudni vásárolni, nyitvatartási időben az állapotfelmérés után. A teszt elvégzését követően a klinika recepciójára szintén nyitvatartási időben adható le a minta, melynek eredménye körülbelül 4 hetet követően e-mailben kerül kiküldésre. Budapesti lakcímmel rendelkezőkön kívül, (vidéki) pácienseink igénybe vehetik futárszolgálati lehetőségeinket is. Ebben az esetben az info@mind.hu-ra vagy telefonon érkezett kéréseknél, küldünk egy átutalásos számlát a tesztről, majd sikeres utalás után a bizonylatot részünkre visszaküldve megrendeljük az adott címre a GLS futárszolgálatot. A teszt elvégzése után, az ügyfélszolgálatunknak jelezve, másnapra szintén tudunk a megadott lakcímre futárt küldeni a csomagért, mely visszaszállításra kerül klinikánkra.



Ebben a pár perces videóban kolléganőnk arról beszél, hogy a MIND Klinikától igénybe vehető székletgenomikai vizsgálat (SGT teszt) milyen átfogó szolgáltatást nyújt az Ön számára! Mielőtt szolgáltatót választ a teszt elvégzésére, ezt mindenképpen érdemes meghallgatnia!



Ezzel a videóval gyakorlati segítséget szeretnénk nyújtani a mintavételhez. Kolléganőnk minden fontos tudnivalót részletesen elmagyaráz, megmutatja hogyan kell helyesen használni a kit-et, és a mintavétel során előforduló hibalehetőségekre is felhívja a figyelmet.