Tudástár

Egy-két koffein tartalmú ital nem jelent kockázatot a migrénben szenvedő betegek esetében

A migrén több mint egymilliárd felnőttet érint világszerte, ezáltal a harmadik leggyakoribb betegség a világon. A migrén tünetei lehetnek a súlyos fejfájás mellett hányinger, hangulatváltozások, fény- és hangérzékenység, valamint a vizuális és hallási hallucinációk egyaránt. A migrénben szenvedő betegek gyakran számolnak be arról, hogy az időjárási és hormonális változások, az alvászavar, a stressz, egyes gyógyszerek, valamint bizonyos ételek vagy italok migrénes rohamokat válthatnak ki náluk. Mindeddig azonban még kevés tanulmány vizsgálta előbbi kiváltó tényezők azonnali hatásait.

Az American Journal of Medicine megjelent tanulmányában a BIDMC (Beth Israel Deaconess Medical Center)
a Brigham and Women's Hospital, valamint a HSPH (Harvard T.H. Chan School of Public Health) a koffein tartalmú italokat vizsgálta, mint a migrén lehetséges kiváltó okait.

Elizabeth Mostofsky, ScD, a BIDMC Kardiovaszkuláris Epidemiológiai Kutatási Osztályának kutatója és a HSPH Epidemiológiai Osztályának vezetője irányításával végzett kutatásban a szakemberek azt találták, hogy az epizodikus migrénnel élő betegek között napi egy-két adag koffeintartalmú ital nem okoz fejfájást, de három vagy ennél több adag elfogyasztása azonban nagyobb valószínűséggel vált ki migrénes rohamot az adott napon, esetleg az azt követő napon.

A kutatás feltárta, hogy míg a migrénes rohamok kiváltó tényezői közül a legtöbb - például az alváshiány - csak és kizárólag növeli a migrén kockázatát, a koffein szerepe e területen összetett, mivel egyrészt kiválthatja a fájdalmat, ugyanakkor más esetben segíthet is a migrén tüneteinek kezelésében. A koffein hatása függ a bevitt mennyiségtől és annak gyakoriságától, de mivel eddig még kevés prospektív tanulmány készült a migrénes fejfájás azonnali kockázatáról a koffein tartalmú italok bevételét követően, korlátozott bizonyíték áll rendelkezésre a migréntől szenvedők étrendi ajánlásának megfogalmazására.

A prospektív kohorsz vizsgálatban 98 gyakori epizodikus migrénes felnőtt minden reggel és este töltötte ki elektronikus naplóját hat héten keresztül. A vizsgálatban résztvevők napról napra beszámoltak az elfogyasztott koffeintartalmú kávé, tea és energiaitalok elfogyasztott mennyiségéről, továbbá napi kétszer kitöltötték a fejfájásról szóló jelentéseiket, amelyek részletesen bemutatták a migrén alakulását, időtartamát, intenzitását, valamint az előző naplóbejegyzés óta alkalmazott gyógyszereket. A résztvevők részletes információkat szolgáltattak más, gyakori migrén-kiváltó okokról is, ideértve az egyéb gyógyszerek használatát, az alkohol fogyasztását, a fizikai aktivitás szintjét, a depressziós tüneteket, a pszichés stresszt, az alvási szokásokat és a menstruációs ciklusokat egyaránt.

A koffeintartalmú italfogyasztás és az ugyanazon a napon vagy a következő napon jelentkező migrénes fejfájás közötti kapcsolat értékeléséhez Mostofsky, Bertisch és munkatársai olyan elemzést alkalmaztak, amelyben összehasonlították az egyes résztvevők napi migrénes előfordulását a koffeintartalmú italok bevitelének mennyiségével, továbbá ugyanazon résztvevők migrén előfordulását azokon a napokon, amelyeken nem fogyasztottak koffein tartalmú italokat egyáltalán. Ez a módszer kiküszöbölte annak lehetőségét, hogy az olyan változók, mint a nem, az életkor és más demográfiai, viselkedéses és környezeti  tényezők megzavarják a kapott adatokat. A kutatók a fejfájás gyakoriságát a hét napjai szerint is vizsgálták, kiküszöbölve ezzel a hétvégi és a hétköznapi szokások közötti különbségeket, amelyek szintén befolyásolhatják a migrén előfordulását. Továbbá ez a módszer lehetővé tette a koffein dózisának megkülönböztetését a különféle ital készítmények esetén. 

Egy adag koffeint általában nyolc uncia vagy egy csésze kávé mennyiségében határozzák meg, ez a mennyiség hat uncia teának, és két uncia energiaitalnak felel meg. Ezek az adagok elég tág határok között, 25-150 milligramm koffeint tartalmaznak, ezért nem tudjuk pontosan számszerűsíteni azt a koffein mennyiséget, amely a migrén megnövekedett kockázatával jár. Azonban ebben az elemzésben a résztvevőknek a koffeintartalmú ital kiválasztásában következetesnek kellett lenniük a hat hét során.

Összességében a kutatók nem találtak összefüggést egy-két adag koffeintartalmú ital és az ugyanazon a napon jelentkező fejfájás kialakulási kockázata között, ugyanakkor nagyobb valószínűséggel jelentkezett fejfájás, amikor három vagy több adag koffein tartalmú ital elfogyasztása esetén. Azonban azoknál az emberek, akik a mindennapjaik során alapvetően ritkán fogyasztanak koffein tartalmú italokat, még egy-két adag is növelte a fejfájás kialakulásának kockázatát. 

A migrén gyakori előfordulása, valamint a súlyos tünetek ellenére a hatékony migrén megelőzés sok beteg számára továbbra is megoldatlan. Ez a tanulmány a napi koffeinfogyasztás rövid távú hatásainak vizsgálatá terén egy új szempontot tár fel a migrénes fejfájás kockázatát illetően. Érdekes módon, annak ellenére, hogy néhány migrénes beteg úgy gondolja, hogy kerülnie kell a koffeint, ez a vizsgálat azt mutatja, hogy napi egy-két adag fogyasztása nem társul a fejfájás nagyobb kockázatával. Természetesen további kutatások szükségesek előbbi megállapítások megerősítéséhez, de ezek az eredmények mindenképp figyelemreméltó új ismereteket jelentenek a migrén gyógyítása terén.

forrás:https://www.sciencedaily.com/releases/2019/08/190808091422.htm