Tudástár

Milyen szerepet játszik a bél mikrobiom egészséges öregedésben és a várható élettartamban?

A bélflóráról tudjuk, hogy a test szerves alkotóeleme, de jelentősége az emberi öregedésben még vizsgálatok tárgyát képezi. Az Institute for Systems Biology kutatóinak friss tanulmánya, mely a Nature Metabolism-ban került publikálásra, különféle mikrobiom-mintázatokat azonosított, amelyek egészséges vagy nem egészséges öregedési folyamatokkal társulnak. Ennek segítségével akár a várható élettartam is megjósolhatóvá válik az idősebb populációban.



A kutatócsoport három független kohorszban több mint 9000, 18 és 101 év közötti alany bevonásával végzett vizsgálatot, és vizsgálták a mikrobiom összetételet, valamint a vérből kimutatható mikrobiális eredetű anyagcseretermékek szintjét. A munka során elsőként a több mint 900, közösségben élő 78-98 éves ember longitudinális adatait emelték ki. Az eredmények azt mutatják, hogy az életkor előrehaladtával a mikrobiom egyre inkább egyedivé válik, tehát egyénenként egyre inkább eltér másokétól. Mindez már a középkorú populációban kezd megfigyelhetővé válni. Ezzel párhuzamosan változik a mikrobiom összetétel, pl. az egyik legfontosabb baktérium nemzetség, a  Bacteroides mennyiségének folyamatos csökkenése következik be.

Meglepő módon, míg a mikrobiom az egészséges öregedés során egyre inkább eltérővé válik az egyének között, a mikrobiom-asszociált anyagcsere-funkciók közös jellemzőket mutatnak. Ezek az egyedi mikrobiom mintázatok szoros összefüggést mutatnak a vérplazmában kimutatható számos mikrobiális eredetű anyagcsere termékkel, köztük egy triptofánból származó indollal, amelyet korábbi vizsgálatok során egerek esetében a hosszabb élettartammal asszociáltak. A legerősebb összefüggést egy másik metabolit - a fenil-acetil-glutamin - vérszintje mutatta az egyedi mintázatokkal, melyről korábbi kutatások szintén kimutatták, hogy szintje valóban megemelkedett értékeket mutat az hosszú élettartamú emberek vérében. A 80 év körüli egészséges egyének folyamatos eltolódást mutatnak az egyedi összetételű mikrobiális állapot felé, de kevésbé egészséges személyeknél ez a fajta változás hiányzik.

Úgy tűnik, hogy a mikrobiom ilyen jellegű változásai nem csak előre jelzezhetik az egészséges öregedést, hanem közvetlen hatással is bírnak az egészségi állapotra, valamint arra, ahogy öregszünk. A fent említett indolokról például ismert, hogy csökkentik a bél gyulladásos elváltozásait, a krónikus gyulladás pedig az öregedéssel összefüggő betegségek progressziójának egyik fő mozgatórugója.

A mikrobiom és az öregedés kapcsolatáról szóló kutatások korábbi eredményei következetlennek tűntek: egyes tanulmányok szerint a mikrobiom fent leírt változásai az idősödő populációban megmutatkoznak, míg mások a mikrobiális közösség viszonylagos stabilitását mutatják az öregedéssel összefüggő egészségi állapotromlás kezdetéig. Jelen tanulmány, amely elsőként elemzi részletesen az egészséges idősödést és a várható élettartamot, feloldhatja ezeket az ellentmondásokat. A cikk két különálló öregedési pályát mutat be: 

(1) a központi mikrobák (Bacteroides) arányának csökkenése, valamint az egészséges egyének bélflórájának növekvő egyedisége, mely összhangban van a közösségben élő idős személyek korábbi eredményeivel, valamint 

(2) a központi mikroba közösségek fennmaradása kevésbé egészséges személyeknél. 

Ez az elemzés rávilágít arra a tényre, hogy a felnőttek intesztinális mikrobiomja előrehaladott életkorban egészséges egyénekben egyre inkább változik és fejlődik, míg nem egészségesekben ugyanez a folyamat nem figyelhető meg. Valamint, hogy azok a mikrobiom mintázatok, melyek fiatal felnőttkorban még egészségesnek bizonyulnak, nem feltétlen egyeznek meg az időskor egészséges mikrobiomjával. 

A szerzők kiemelik, hogy a tanulmánynak jelentős klinikai következményei lehetnek a bél mikrobiom egészségének monitorozása, valamint annak lehetséges módosításának szempontjából minden életkorban. 

Forrás: https://www.nature.com/articles/s42255-021-00348-0

https://medicalxpress-com.cdn.ampproject.org/c/s/medicalxpress.com/news/2021-02-gut-microbiome-implicated-healthy-aging.amp