Tudástár

2021. október 26.
Egészséges mikrobiom = nagyobb mértékű izomnövekedés?

Egy közelmúltban publikált tanulmány adatai szerint kutatók megállapították, hogy egérmodellen vizsgálva az edzést követő izomnövekedésben az ép mikrobiom is kulcsszerepet játszik. A tanulmány a The Journal of Physiology című folyóiratban került publikálásra.

2021. október 19.
Összefüggés az orrnyálkahártya mikrobióta és a SARS-CoV-2 fertőzés, illetve annak súlyossága között

A légutakon keresztül bejutó vírusok, baktériumok és más kórokozók elleni védekezésben általában első vonalbeli védelemnek tekintjük az orrgarati mikrobiótát. A SARS-CoV-2 vírus emberek millióinak megfertőződését okozta, esetenként súlyos, életveszélyes állapotot eredményezve. Ugyanakkor mindmáig keveset tudunk arról, mely tényezők határozzák meg, hogy milyen súlyos tünetek alakulnak ki.

2021. október 14.
Migrén és a bél-agy tengely összefüggései: a bél mikrobiom szerepe

Kevesen tudják, hogy az 50 év alatti populációban a migrén a leggyakoribb munkaképtelenséget eredményező betegség. Ennek is köszönhető, hogy igen kiterjedt kutatások folynak a migrén hátterében álló folyamatok megértése céljából. Jó hír, hogy mára több részlet, így a bél-agy tengely szerepe is világossá vált, ami segíthet mind a gyógyítás mind a megelőzés terén.

2021. október 6.
A zsírmájról a libák szemszögéből

A zsírmáj egyre gyakoribb jelenség, sokan mégsem veszik komolyan. Pedig az elhízással kapcsolatban megjelenő zsírmáj, illetve ennek súlyos gyulladásba progrediáló formája, a NASH szindroma, a máj kötőszövetes átépülésének (cirrhosis), ill. a májdaganatnak közvetlen előfutára.

Mit tehetünk? A probléma, illetve annak megoldása ezúttal is a bélrendszerben keresendő.

Dr Schwab Richárd írása olvasható lentebb vagy a teljes MAKRO újság A nagy zabálás címmel megvásárolható sok érdekes cikkel az alábbi linken is:

https://kor.444.hu/shop/show/22?code=Makro_3

2021. szeptember 28.
Egyes bélbaktériumok összefüggésben állhatnak a Parkinson- és Alzheimer-kórra jellemző fehérje-aggregációval

A Floridai Egyetem kutatói által végzett vizsgálatok eredményei most először írták le a kapcsolatot bizonyos bélbaktériumok és a neurodegeneratív betegségek kialakulása között. A kutatócsoport a Caenorhabditis elegans nevű kerekesféreg modellorganizmust, mint egyfajta laboratóriumi modellrendszert használta fel a különböző emberi bélbaktériumok gazdaszervezetre gyakorolt hatásának vizsgálatára.

2021. szeptember 16.
A triptofán-hiányos étrend szerepet játszhat szisztémás gyulladás kialakulásában

A triptofán az ún. esszenciális aminosavak közé tartozik, amely kulcsszerepet játszik többek között a hangulatunk stabilizálásában, energia-háztartásunk fenntartásában és a szervezetünk immunválaszának kialakításában is. Normál körülmények között a megfelelő mennyiségű triptofán bevitel (melynek forrásai pl. a tej, a pulyka, a csirke és a zab) segít megőrizni mikrobiomunk egészségét. Ezzel párhuzamosan az egészséges mikrobióta segít a triptofán megfelelő hasznosításában: például segítheti a szerotonin nevű neurotranszmitter termelését, amely csökkenti a hangulatzavarok, így a depresszió kockázatát, illetve növeli a  melatonin szintet, amely segíti a jó alvást. Ugyanakkor ez a kétirányú kapcsolat legújabb kutatási eredmények szerint a kor előrehaladtával  megváltozik.

2021. szeptember 13.
Fejfájás lexikon - 1. rész. - A migrén és migrénkezelés

A migrén lehetséges okairól, tüneteiről, kezelési lehetőségeiről beszél fejfájás centrumunk vezetője, Prof. Dr. Csiba László. Az új, intézetünkben is elérhető migrénterápiákkal, személyre szabott kezelés során, új típusú gyógyszerek segítségével szabadulhat meg a fejfájástól De arról is szó esik a videóban, hogy milyen lehetőségek érhetők el azok számára, akiknek nem javasolt a gyógyszeres terápia. És, hogy mennyibe kerül mindez? Természetesen erről is szó esik a beszélgetésben!

2021. augusztus 24.
A testmozgás direkt daganat-megelőző hatása

Régóta ismert a testmozgás jótékony hatása egészségünk megőrzése terén, azonban a daganatos betegségek kialakulására irányuló közvetlen hatás mindeddig ismeretlen volt. Egy a közelmúltban publikált tudományos közlemény kutatási evidenciákat mutat be, melyek igazolják a fizikai aktivitás direkt daganat-növekedést gátló hatását.

2021. augusztus 4.
Milyen változásokat okozhat az extrém alacsony kalóriatartalmú étrend a mikrobiom összetételében - és ezáltal a szervezetünkben?

Egy friss, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban 80 túlsúlyos, post-menopauzában lévő nőt vizsgáltak egy tizenhat hetes kutatásban, amely a kalória megszorításos étrend hatását mérte fel a testsúlyra és a mikrobiomra. A vizsgálati csoport nyolc hétig 800 kalóriás folyékony diétát, négy hétig hagyományos kalóriaszegény diétát, majd négy hétig súlytartó diétát folytatott. A kontrollcsoport feladata csupán a súlyuk megtartása volt.

2021. július 23.
Terápia a bélrendszeren keresztül: A mikrobiom finomhangolása lassíthatja az ALS progresszióját

Ha 20 évvel ezelőtt megkérdezték volna bármelyik idegtudományi szakértőt, hogy a bélbaktériumok lelassíthatják-e egy nehezen kezelhető idegrendszeri betegség progresszióját, szinte biztos, hogy azonnal elvetették volna a lehetőséget. A bél-agy tengely révén kialakult kapcsolat azonban az utóbbi évtized egyik legfontosabb idegtudományi felfedezésévé vált, és igazi paradigmaváltást jelenthet. Mára ugyanis világossá vált, hogy az olyan rendellenességek esetében, amelyekben az agy vagy annak idegi kapcsolatai fokozatosan károsodnak, érdemes felvetni annak lehetőségét, hogy a bél mikrobiom terén is keressük a kiváltó okokat.



2021. július 14.
A Grail kutatási eredményei alapján a speciális vérvizsgálat 50 különböző daganatos megbetegedés felismerésében nyújthat segítséget

A Grail Inc. 2021. júniusában vezette be az Egyesült Államokban a Galleri daganat diagnosztikai tesztet. Sok év fejlesztés és több milliárd dolláros tőkebefektetés eredménye ez a teszt, amelynek célja, hogy egyetlen vérmintából akár 50 különböző daganatos megbetegedés felismerését, valamint azok szöveti/szervi kiindulási pontjának feltárását segítse.

2021. június 24.
5 hónapos út, vissza a normális élet felé!

Dr. Szatmári Béla kedves betegünk csodálatos és inspiráló folyamaton ment keresztül, nem egészen 5 hónap alatt. Rangos Katalin beszélgetett vele a tanulságos gyógyulási folyamatáról.

2021. június 16.
Buddha tál verseny

BUDDHA BOWL – SOKAT A JÓBÓL

Nevezz a MIND Klinika Buddha tál versenyére, és játssz értékes konyhai eszközökért!

A piacok és az árusok polcai roskadoznak a szebbnél szebb gyümölcsöktől és zöldségektől, a friss, egészséges árutól. De, hogy még nagyobb kedvet csináljunk ezekhez a rostban gazdag, a bélflórát támogató ételekhez, útjára indítjuk az első Vegán Buddha tál versenyt.

Egy Buddha tál elkészítése már önmagában élvezet, de ha most készítesz róla egy fotót, mielőtt elfogyasztanátok, akkor értékes konyhai eszközöket nyerhetsz!

2021. június 16.
Cola vagy víz? Ronaldo választ!

C. Ronaldo egyértelműen állást foglalt a vízfogyasztás mellett a cukrozott üdítőkkel szemben a tegnapi EURO2020 sajtótájékoztatón.

2021. június 14.
Minőség vagy mennyiség? - Túróval töltött kaliforniai paprika

A hétköznapok során gyakran nagyon sok feldolgozott, és finomított szénhidrátban gazdag ételt eszünk (fehér liszt, cukor stb.). Hogy mi ennek az oka, arra sok féle választ lehet adni, mint például, hogy nincs elég idő az ételek elkészítésére, nem ismerjük kellően az alapanyagokat, vagy egyszerűen nem gondolunk arra, hogy lehetnek következményei hosszú távon az egészségtelen életmódnak.  Nem csak az a probléma, hogy sok esetben nem megfelelő energiát viszünk be a szervezetünkbe, hanem az is, hogy kiszorulnak fontosabb tápanyagok.

2021. június 11.
Hogyan befolyásolja a bélflóra a sportteljesítményt?

Noha a bél mikrobiom az egészségi állapot számos vonatkozásában szerepet játszik, a sportteljesítménnyel való kapcsolata egy kevésbé kutatott területnek számít.  Ezt a kapcsolatot vizsgáló kutatások száma az elmúlt évtizedben dinamikusan növekszik, az ezzel párhuzamos technológiai fejlődés pedig lehetővé tesztte, hogy a kutatók ne csak a mikrobiom összetételét vizsgálják, hanem annak működését is.

2021. június 1.
Szivárvány zöldségtál recept

Korábbi cikkünkben már írtunk a Buddha-tálról és a nagy sikerre való tekintettel, ajánlunk még egy színes zöldségtálat, ahol más összetevők dominálnak, különböző vitamin, és ásványianyag profillal. Nem igényel nagy főzési tapasztalatot, gyorsan elkészíthető, és teli van értékes tápanyagokkal, ami igen fontos a mai táplálkozási szokásainkat  tekintve.

2021. május 21.
„NEM ÚSSZUK MEG, HOGY TÖRŐDJÜNK MAGUNKKAL!”

A napokban egy kedves páciensünkkel, Orbán Zsuzsával beszélgethettünk videochaten keresztül, aki 1,5 hónapja a MIND Klinika, és egyben Dr. Schwab Richárd páciense. Beszámolt nekünk az elmúlt hetek nagyszerű eredményeiről, az életmódváltásának fontos állomásairól, és a korábban jelentkező panaszainak megszűnéséről. Nagy örömmel osztotta meg velünk pozitív tapasztalatait, de tiszteletben tartva a kérését, fotóját nem adjuk közre. A beszélgetés mindenesetre nagyon tanulságos és inspiráló volt, ezzel a szikrázó személyiségű hölggyel.

Kapcsolat

Szeretettel várjuk klinikánkon!

1024 Budapest, Lövőház utca 39. I. em. bal oldali ajtó

Telefon +36 1 600 50 90
E-mail info@mind.hu
Nyitvatartás
H-P 8:00 - 18:00
Szo 8:00 - 12:00 (minden páros héten natív MR)
V zárva